Ability filmklub - Több mint tábor

2021. OKTÓBER 14. CSÜTÖRTÖK 18:00
_________________________________________________________________

1951-ben szülők és szakemberek nyári tábort szerveztek fogyatékossággal élő gyermekeiknek New York állam hegyei között. Ez volt a Jened-tábor, amely minden nyáron hangos volt a gitárzenétől, a szurkolástól, füstös a dohánytól és a tábortűztől és játékos a romantikától. A táborlakók gyermekbénulás és cerebrális parézis, oxigénhiányos állapot következtében vált mozgássérültekből, értelmi- és más fogyatékossággal élő fiatalokból verődtek össze, de volt, aki nyitott gerinccel született vagy buszbaleset miatt használt kerekesszéket. A társaság vezetői többnyire önkéntes egyetemisták közül kerültek ki. Nem sokkal később pedig a hippimozgalom, amely végigsöpörte a világot, a háttérben a woodstock-i fesztivállal, amely a fénykorát élte, elérte ezt a közösséget is. A hippi vezetők elhozták és átadták a táborozóknak a vagányságot, a pimaszságot, az életörömöt – és ezzel együtt a humánum iránti tiszteletet. Ők pedig imádták ezt a szabadságot, és azt, hogy itt, a Jened-ben végre maguk dönthetnek a szükségleteikről, hangot adhatnak a gondolataiknak és megtapasztalhatják az emberek közötti valódi egyenlőséget, függetlenül attól, ki milyen fogyatékossággal él.
Ezt a történetet dolgozza fel a Crip Camp, azaz a Több mint tábor: a Fogyatékosság forradalma című film, aminek producere Barack és Michelle Obama.
Az Ability filmklub házigazdája Hegedűs Roberta.
 
Helyszín: 2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 7. Kaleidoszkóp Ház
A program látogatása ingyenes!
A program az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány „A fogyatékossággal élők társadalmi elfogadásának elősegítése a művészeti kommunikáció sokszínűségével” TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01334 számú projektjének keretében valósul meg.
 
FaLang translation system by Faboba