Eifert János kiállítása a Rondella Galériában

Eifert János kiállítása a Rondella Galériában

Eifert János fotóművész kiállítása nyílt meg 2015. július 24-én, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában, Hármasképek/Triptichons címmel. Nem csak a bemutatásra került anyag érdekes, már a kiállítás megnyitója is nagyon izgalmasra sikerült, mivel a galériában áramszünet volt, így egy spontán ötlet nyomán minden vendég leakasztott egy képet a falról és kivitte a vár udvarára. A vendégek sorfalat állva tartották a képeket a vár hídjának két oldalán, Eifert János pedig ismertette koncepcióját, képeinek történetét. Az inspiráló történelmi környezet igazán hangulatossá és sikeressé tette a megnyitót, különleges hátteret adva az önmagukban is lenyűgöző fotóknak.

A művész megfogalmazása szerint az érzelem, a gondolat és a képzelet hármasára épülő képek együtteséből építkezik ez a kiállítás. Az emberi érzelmek, gondolatok és a képzelet szövevénye maga az élet, ami túlmutat a valóságon, de az emberekben benne él. A képek magát az embert tárják a nézők elé, erős érzelmeket keltve a szemlélőben, színekkel, formákkal, egyéni képkivágásokkal. A címből is kiderül, a kiállításon látható alkotások triptichonok, vagyis három képből állnak, melyek valamilyen módon összefüggésbe hozhatók egymással. A hármas tagolás segíti a nézőt elmélyülni abban, amit a képeken lát, különféle nézőpontból megvilágítva ugyanazt a gondolatot. Néhány képet az erős színhatás tesz sokkolóvá, máshol a modellek különleges pozíciói szegezik a látogatók tekintetét a képre. Nehéz elsétálni ezek mellett az alkotások mellett úgy, hogy ne állnánk meg percekre, befogadni a képek mondanivalóját, szemlélni a különleges formákat, a színeket és mozdulatokat. A modellek szinte beszélnek hozzánk a képekről, mozdulataikon, arckifejezéseiken keresztül. Nem is csoda, mivel Eifert János ezeknek a mozdulatoknak a mestere, táncművészeti ismeretei megjelennek fotóin is. Az ember nem csak szavakban kommunikál, a testbeszéd többet árul el a szavaknál, a szemlélő ugyanúgy megpróbálja őket értelmezni, ahogyan egészében a képet is. Nagyon izgalmas végigjárni a kiállítást, elidőzni a képek előtt, hiszen igazi élményt nyújtanak, kalandozást a képzelet világában ...

Eifert János kiállítása 2015. Augusztus 16-ig tekinthető meg az esztergomi Rondella Galériában, hétfő kivételével minden nap, 11:00 és 16:00 óra között.

FaLang translation system by Faboba