Eurohíd Alapítvány: Szent István pályázat

HATÁRIDŐ: 2018. OKTÓBER 31.
_________________________________________________________________________

2018-ban ötödik alkalommal hirdeti meg az Eurohíd Alapítvány szokásos összművészeti pályázatát, melynek idei témája Szent István királyunk személye lesz. Esztergom, illetve a város polgárai és a művészet spirituális, a város életét is megihlető kapcsolata áll a pályázat központjában egy ezt megtestesítő témán, személyen keresztül.

A 2018-as év október 31-ig leadandó pályázatnak idén a témájául Esztergom egyik, ha nem a legnagyobb szülöttjének életművét választottuk, akinek sokkal többet köszönhetünk, minthogy Esztergom nevét szülőhelyeként említik. Árpád-házi Szent István királyunk élete és működése ihlesse a pályázatra szánt műveket. Az államalapítóról sok mindent leírtak, lefestetettek vagy elénekeltek már, mi most olyan műveket keresünk, amelyekből visszaköszön a szülővárosához fűződő spirituális kapcsolata. Az életéből vett konkrét, a városhoz köthető adat ugyan kis számban áll rendelkezésünkre, azt azért tudjuk, hogy itt született, itt koronázták meg és itt is hunyt el, tehát igazi esztergomi volt. Hatása pedig az egész város megítélését és történelmi szerepét meghatározta. Ennek a hatásnak a mai, kortárs értelmezését várjuk a pályamunkáktól, kiemelve működésének üzenetét a XXI. század és a mára már nyitott határok által szabdalt, mégis összetartozó országrészek lakói, a szülőhelyén élő magyarok számára.

A pályázaton való részvételre minden művészeti ág képviselőit szeretettel bíztatjuk. A képzőművészeti alkotások mellett, az irodalmi, zenei vagy mozgóképes anyagoknak, performanszoknak is megjelenést tudunk biztosítani. A 2017-ben alapított Kaleidoszkóp Díj a legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotás díjazza majd, a szokásos 40.000 Ft-os művészeti támogatás mellett. A tavalyi, „Esztergomi Kaleidoszkóp 2017.” elnevezésű pályázatunkra beérkezett művek alkotói közül, a győztes Adorján Attila fotós lett, a Periféria Kortárs Kiállításon készült képeivel, akinek ezúton is külön gratulálunk. Ő lett az első művész, aki a pályázat nyerteseként egyben „Kaleidoszkóp Díjas” is lett.

A leadási határidő 2018. október 31., 24:00 óra. A zsűri által a legjobbnak talált alkotás tehát a művészeti alapból pénzjutalomban részesül és megkapja a 2018-as Kaleidoszkóp Díjat is. Az összes alkotásból kiállítást rendezünk novemberben a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában, az elkészült darabokat ott bemutatjuk. A pályázatra beérkezett műveket szakmai zsűri fogja elbírálni!

 

A pályaművek ladása személyesen:

Kaleidoszkóp Ház - Esztergom, Pázmány Péter u. 7. (12:00-20:00, hétfő kivételével)

MNM Vármúzeum Rondella Galéria - Esztergom, Szent István tér 1. (11:00-18:00, hétfő kivételével) Szeptember 7. és október 7. között, majd október 14. és november 4. között tart nyitva (11:00-16:00).

 

Pályaművek leadása postán vagy futárral:

Solva Glass Kft. - 2509 Esztergom, Nyitrai u. 58.

Kérjük a csomagra ráírni: Szent István pályázat

Pályázatot nem áll módunkban visszapostázni, csak személyesen vehetők át a kiállítás után, a Rondella Galériában!

 

Pályaművek leadása e-mail-ben: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Rövidebb írásos pályaművek leadására van lehetőség, maximum 15 A4-es oldalig.

 

További felvilágosítás kérhető:

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

+36-30-852-62-89

 

Az adatlap innen letölthető, melyet kérünk a pályázathoz csatolni!

 

 

 

 

 

 

 

Last modified on Thursday, 18 October 2018 16:05
FaLang translation system by Faboba