Kötélverő Andrea: Híd a hithez (Novella)

I.

A februári ködös lassú délutánt egy serdülő fiú rekedt hangja tépte foszlányokra. A ködfoszlányok között harsogta szimfóniává az aktuális híreket.

-          Esztergom és vidéke hetilap legfrissebb száma! Megjelenik csütörtök és vasárnap!

A korzón sétáló sokaságból némelyek bolondnak hitték a fiút mások pedig mohón lesve álltak meg várván mi lesz a végkifejlet. A párkányi és esztergomi vásárló – vagy éppen ténfergő közönség még soha sem látott rikkancsot.

-          Újra pusztít az influencza! Már hatan meghaltak egy nap alatt! Szender Boris, Szóda Imre, Cserép Erzsi, Kiffer Anna , Gremsperger Ignáczné, Nebeháj Lajos! Kettős gyilkosság és öngyilkosság a Duna - parton! Uraknak és hölgyeknek szabó jó áron, minden igényt kielégít Szabó Áron!

A fiú viselkedéséből ítélve lehetett volna szimplán futóbolond. De csak ordítozott, ahogyan a torka bírta.

Egyes úriemberek olyan nagyvilágiak hangosan magyarázták dámáiknak, hogy Pesten ez már bevett szokás. Így zajlik a nagyérdemű tájékoztatása legalább egy éve, és a nyomtatott sajtó vételére is gusztust csinál. Az emberek a hírek hallatán sopánkodtak, féltek és közben azt gondolták milyen szerencsétlen sorsa van azoknak, akikről a rémhírek szólnak. De remélték velük ez nem történhet meg és különben is a társaságban el kell majd mondani a híreket. Tájékozatlannak lenni a mai felgyorsult világban egyenesen otrombaság!

Falták a bulvárt, csoda hajszeszt gyilkossággal megspékelve. Kaszinó titkait, ismeretlen hölgyeknek címzett verses üzeneteket, politikai botrányokat és gazdasági csődöket.

Az újságban egyik hátsó oldalon szereplő talán kevesek által olvasott hír!

Esztergom és párkány között híd épül. Feketeházy János tervei alapján Cathry Szaléz hídépítő cége kezdi meg a munkálatokat amint az időjárás engedi!

 

II.

Szokatlan május köszöntött Esztergomra. Az áprilisi szárazság miatt az akácok és az orgonák sem illatoztak levegőt terhelve. Aggódó méhek dongtak mindenfelé és veszekedtek a kevéske nektáron. A gimnázium ablakain betóduló levegő hátán érkezett meg az ismerős Duna illata és a komp hangja. De aznap hozott magával valami szokatlant is a szél. A változás zaját.

Ezernyi gép és emberi kéz kalapácsa, tégla rakodás, acél sivítása. Izzadtság és gőzgép szagú hórukk töltötte be a Duna - parti levegőt. A már álló hídpillérek zabolázták a Duna folyását. A szél sem arrafelé borzolta a vizet nehogy fejjel menjen a roppant pilléreknek.

Sok kiáltást vitt a víz. Cseh, magyar, német és egyéb szokatlan nyelven. Bábel tornyára emlékeztetett a sokaság. Minden atyafi saját nyelvén kurjongatott, örült vagy bosszankodott. Gremsperger hallotta őket, már amit a távolság miatt egyáltalán meghallhatott.

A nap éppen hátulról sütött be a gimnázium ablakán az ógörög órára. A fiú elálló fülein is áthaladt valami nem evilági kinézetet kölcsönözve neki. Rőt vörös haját aranyba foglalta, szeplőkből még egy keveset hintett az arcára. A füle ugyan a munkásokat hallgatta, de kék szemeiben az emlékezés hideg víztükörré fagyott.

-          Gremsperger!  - azután még egyszer – Gremsperger! Gremsperger fiam!

A fiú összerezzent. Az ijedtség összerántotta az álkapcsát úgy, hogy a fogai koccanását talán még a Duna túlsó partján is hallották.

-          Gremsperger kérem, legyen szíves ide koncentrálni némi haszontalan merengés helyett!

-          Kérem görögül mondani! Iliász - Odysszeia

-          I.ének: Az istenek gyűlése Athene inteleme Telemakhoszhoz:

„Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait, s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szívében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét”

A fiú lassan kántálva adta elő görög nyelven a kért leckét. Lelki szemei előtt azonban nem Rózsa Vitált látta, aki vele szemben ült a katedrán, pedig hát elég termetes ember volt görög latin tanárhoz képest. Inkább gondolta volna az ember földművesnek roppant keze és mellkasa láttán. Rózsa Vitál erős volt, de mindig képes volt lágyan csepegtetni az ókori világ letűnt tudását az ember gyerekének fejébe. Nagy teste barátságos szürke szemével és borzas sűrű üstökével inkább a minotauruszhoz tette hasonlatossá, mint történetének tanítójává.

János esze azon a szörnyű februári délutánon járt, amikor édesanyja homlokáról próbálta lemosni a láz gyöngyeit. Sírva kérte az Úristen minden angyalát, hogy tartsák meg az ő mindig piros mosolyú, kacagó édesanyját.

Nem akarta őt az angyaloknak adni! Hiszen az angyalokban annyi kedvesség van! Nekik nem kellhet még az ő édesanyja kedvessége is! A Mindenhatót is kérte latinul, görögül, németül, sőt még olaszul is, hogy ne vinné el tőle.

 De hiába, még egy utolsót mozdult a lelke és elgyötört testét nem rázta már tovább a láz.

Gremsperger Ignácz aznap váltott még néhány mondatot az orvossal. Azután fekete felöltőt húzott és többé nem szólt senkihez csak a legszükségesebbet. Szálas termete meggörnyedt, arcán a fájdalom szeme alatt gödröt ásott, és szakadékot a szája két végére.

János rendkívüli kimenője lejárt vissza kellett mennie a gimnáziumba. Amikor elköszönt az apjától úgy érezte, hogy a nagy szomorúságtól köszön el és neki is csak a testi valója maradt ezen a földön. A lelkét az élet poklába hagyta fájdalomban égni az Úristen. Az az Úristen, aki nem akarta őt semmilyen nyelven meghallgatni! Ezek után ő Gremsperger János hogyan tudná az ő pokolban égő lelkét az Úristen szolgálatába adni! Így hát nyelvgyakorlás órákon csak azért tökéletesítette a képességeit, hogy az Úristennek mindenféle nyelven elmondhassa gyűlöletét.

Kezdte volna tovább mondani az első éneket, de Rózsa Vitál ülőhelyére leülni parancsolta.

Egy ideig nézte a tanár a fiút. Jó tanár volt érdemes okleveles tanár és a VIII. osztály főnöke szakmáját tekintve, de tudta minden egyes diákja életét is. Tudta a mérhetetlen gyűlöletet is, amivel az ember fia öklét rázva fordul az ég felé. Apja 48-as volt és elveszett. De tudta azt is, ha valaki a tudományokba menekül, akkor talán megvilágosodik, és valahogyan visszakapaszkodik kemény munkával az Úristen kegyelmibe.

Eszébe jutott az I. ének folytatásából egy mondat:

„Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember:
azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy
ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl;”

-          Az órának vége! Következő alkalomra dolgozat lesz Xenophon élete és művei. Továbbá kérem a közelgő érettségei vizsgákon a Szent Benedek rendi Katolikus Gimnázium nevéhez méltóan szerepeljenek!

 

III.

Az érettségi vizsgák az 1893-94-es évben rendben lezajlottak.

Villányi Szaniszló a Szent Benedek Rendi Katolikus Gimnázium igazgatója éppen a diákok által elért eredményeket körmölte a gimnáziumi értesítőbe. Az évkönyv tartalmazta rendszerint a diákok osztályonkénti névsorát, nyelvi – felekezeti hovatartozását és elért érdemjegyeit. Továbbá átfogó képet adott az intézmény anyagi helyzetéről, különböző gyűjteményeket és egyéb tárgyi javakat is figyelembe véve.

Villányi Szaniszló értett az íráshoz, szerette is. Idestova 30 éve volt már a Benedek rend tagja. Ez idő alatt több nagyszerű írása is született, Győrről és Esztergom városáról is. Húsos puha keze alatt surrogott a papír. A levegőt tinta szaga és a vallásosságé töltötte be. Kezében a toll mindig is engedelmesen írta a betűket Szaniszló akarata szerint.

Haja már deresedett, de érdeklődő szeme még most is a tudást szomjazva tekintett a papírra. Ez volt az utolsó évkönyv, amit ő itt Esztergomban megírt. Eldöntötte visszavonul az Úr kegyelméből a bakonybéli Szent Mauritius monostorba. Ahogyan az elért eredményeket jegyezte Gremsperger névénél szín ötösöket kanyarított a tolla.

Hirtelen ötlettől vezérelve küldetett a fiúért, örömmel fogadja majd az alázatot és a jelentkezését az Úr szolgálatába. Ez nagy lehetőség egy ilyen szegény fiúnak. Visszautasíthatatlanul nagy.

Gremsperger éppen szállásán rajzolgatta kedvenc épületeit. Közben nem szólt senkihez sem.

Rózsa Vitál jött érte. Rettenetes termete fekete papi ruhájában a fiú fölé magasodott. Olyan idegen volt most, nem az a megszokott barátságos arc, akit az órákon látott.

-          Szedd össze magad fiam! Villányi Szaniszló nagyságos úr látni akar! Nagy megtiszteltetés ez!

A fiú engedelmesen felállt és követte a férfit. Közben azon elmélkedett mit is jelent az a nagy megtiszteltetés. Hát hamarosan megtudta!

A nehéz fa ajtót, mint egy kis játék szelence fedelét légies könnyedséggel mégis megfelelő tisztelettel nyitotta ki Rózsa Vitál.

-          Igazgató úr meghoztam a diákot!

-          Köszönöm. Lássuk, csak lássuk. Te fiam nyolc éven át kitűnő eredményeket produkáltál. Szeretsz tanulni ugye? Szeretnéd – e  egész életedet a tanulásnak szentelni Isten szolgálatában? Jelentkezésedet a papnevelde azonnal fogadja. Személyes támogatásomra számíthatsz ez ügyben.

A fiú keze lába elnehezült. Arcában vér tódúlt, szája kiszáradt a hirtelen dühtől. Hát már megint itt tartunk gondolta magában. Az Úr kegyelméből nem akar ő már semmit! Száraz kórót csinált a hitéből, amikor elragadta az anyját! És most ezek a szent cucorkák megint ezt rágják?! Összeszedte minden bátorságát és megszólalt:

-          Nagyságos igazgató úr! Nem lehet, nem tehetem!

Az igazgató villámló szemekkel közelebb hajolt a fiúhoz és körbejárta.

-          Szabad tudnom miért nem?

János arca eközben égett. Két levegővétel között harsogta.

-          Mert nincs Isten! Így hát nem is állhatok a szolgálatába!

Rózsa Vitál összerezzent a fiú sziszegése hallatán. Tudta, hogy baj van, de azt nem, hogy ekkora. Villányi Szaniszló nem szólt semmit csak fordult egyet felkapott az asztalról egy nádpálcát. Utasította Rózsa Vitált fogja meg a fiút és fektesse az irodájában álló jó kemény fapadra. Azonnal olyat sózott a hátsójára, hogy még a pad is belejajdult. János egyből megérezte Isten földi helytartójának tevékenykedését. Rózsa Vitál szeme megtelt könnyel, egyik kezével elég volt fognia a fiút másikkal a száját tapasztotta be nehogy oktalan beszédjével még nagyobb haragra gerjessze az igazgatót. Villányi Szaniszló őkegyelmessége miután kiadta a dühét utasította Vitált a fiú kicsapásáról. Sürgönyözött az apjának.

„Tisztelt Gremsperger Úr!

Gyermekét a mai nappal engedetlensége miatt az iskolából elbocsátottuk. Magatartása nem teszi lehetővé, hogy papneveldénkben helyet biztosítsunk számára ateista nézetei miatt.

Tisztelettel:

Villányi Szaniszló Igazgató „

Rózsa Vitál kipenderítette a fiút az irodából. Visszavezette a hálókörletébe. Így szólt hozzá

-          Hát nem látod, hogy az értelmetlen haragoddal mindent elpusztítasz? Azt javaslom, csendesítsd le a dühödet, hogy végre meghalld belül a Szentlélek szavát! A Szentlélek egyedül az, aki erőt ad és képes téged újrateremteni! Most pedig fogd a cókmókodat. Menj haza, ha még apád szívesen lát! Engem megtalálsz, ha segítség kell a Duna - parton minden este a liturgia után.

Azzal otthagyta a fiút.

 

IV.

János bement a kapun. Senki sem várta. A ház ugyanolyan volt, mint februárban. Ült rajta valami furcsa fekete árnyék. Olyan nehéz volt, hogy az ember térde megremegett a súlyától. Belépett az ajtón apja szemben. Feketében ült mozdulatlanul, mint azok a szobrok a sírkertekben.

-          Hát megjöttél!

-          Meg édesapám.

-          Táviratról tudsz –e?

-          Tudok édesapám.

-          Mit terveztél mi lesz?

-          Majd dolgozok.

-          Dolgozol, hát hol dolgozol Te ördög fattya! Mit képzelsz te miért gürcöltünk 8 hosszú éven át? Hát nem jó neked a napi háromszori koszt meg a meleg! A tudás megülte az úrfi elméjét! Isten szolgálata neked nem elég jó te barom! Gyűlöllek látni te!

-          Édesapám nem érti meg, hogy nem lehetek annak a vérengző Istennek a szolgája, aki az én kedves anyámat elragadta? Pokolba taszította családunkat élni! – közben sírt alig látta az apja arcát.

Apja suhintott egyet. Eltalálta.

-          Na, ezt nem az Isten szolgájától kapod, hanem ez a fullasztó szégyen pofonja. Anyád hitét tapostad lábbal, hát miért fázott meg a munkában? Kinek kereste a pénzt, hogy tanulhasson? Kinek?! Takarodj innen! Én hittem a fiamban!

Kidobta János pakkját a kapu elé azzal becsukta az ajtót.

A fiú hüppögött még egy ideig az ajtó előtt, ahogyan a kirakott kutyakölyök nyafog.

Elfogytak lassan a könnyek, ahogyan vonszolta csomagját a Duna felé. Lefelé a partra oda ahová még kisgyermekként szökdösött titokban. Nézte a vizet, de ma nem azt kapta a víztől, amit azelőtt. Ma valami furcsa fájdalmas és gyökértelen szabadság kezdetét érezte. Így érezhette magát Ádám és Éva is, amikor egy hiba miatt a kegyetlen Úristen kiűzette őket a paradicsomból. Égett a szabadság az arcán a kapott pofontól. Kezét ökölbe szorítva nézett az ég felé.

-          Te engem nem tudsz elpusztítani, pedig mesterkedsz! Te cudar Isten!

Kissé megnyugodott. Szeme az építkezésre tévedt. A híd egy része állványozva furcsa jószágként meredt az ég felé. Az az érzése támadt, hogy az ő sorsa ezzel a hellyel és a túloldallal egybeforr. Esti misére harangoztak éppen. A munkások kis csapatokban indultak a megfelelő istentisztelet irányába. János ott ült magában és üresen nézte a vonuló embereket, ahogyan elhaladtak mellette. Az egyik amolyan ravasz rókaképű odavetette neki:

-          Tán Isten kegyelméből lopod a napot te girnyó? He?

Sunyi szemében a jól ismert verekedések lángja felragyogott vigyorgott még egyet és köpött a földre.

Erre János sem volt rest:

-          Amennyi kegyelmet adott nekem a te Istened annyit oszthatna jutalmul neked is! Nekem a te Istened kegyelem helyett csak poklot adott. De te csak hidd, hogy nem egy koszos porszem vagy! Menj és tisztogasd magad a bűnöktől, de nekem elhiheted az Úristen nem a te nyomorult lelkeddel fog törődni!

Közben már ültéből félig felemelkedett és kisebb tömeg állt meg a ribilliót nézve. Annyira belemelegedett, észre sem vette, hogy már szinte nyálat köpve üvölt.

A sunyi képűnek az ábrázatára kiült az aggodalom. Nem akart ő semmi rosszat csak egy kicsit csipkelődni.

-          Hé , hé lassan öcsém!

Látott már ilyen kiégett tekintetet. Építőmunkás volt világéletében. Özvegyek és árvák szemében látta ezt a mély nyomorúságot. Kinek leesett az ura az állványról kinek pedig csak vízbe ölte magát valami nőcske miatt. Értelmetlen szenvedést elviselt emberek tekintetében fagyott meg így a világ és tombolt ennyire a gyűlölet. A fájdalom ennek a fiúnak a szemében is ott volt hideg kék jéggé fagyva. Tudta, ha tovább berzenkedik, még neki megy ez a gyerek és ő meg fél kézzel agyon is ütheti. Ezért csak annyit mondott:

-          Jól van fiam, ha mégis kellene valami az építkezésen megtalálsz. Nevem Hochstein Gyula.

Azért adjon Isten!

János ott maradt felnézett az égre, föld és ég fordult egybe csillagtáncon át. Mire a hold feljött, hogy titkos tanácsokat suttogjon neki addigra a fiú kimerülten aludt. Álma furcsa volt nagyon elegáns urat látott tekercs papírokat a hóna alatt. A vízen megcsillant a napsugár a férfi az arcához kapott, közben papírok hullottak, utánuk nyúl és azután semmi. Apja néz rá úgy, ahogyan Jézusra nézhetett az Úristen. Kezét kinyújtja apja felé és arra ébred, hogy valaki rázza. Hang ismerős, de ki az és miért nem várhatott az álom beteljesüléséig?

-          Gremsperger! János! Keljen már fel! Az Isten szerelmére! – még fel sem kelt, de már megint az az Isten. Hát benne van ez minden lélegzetben?

Pislogva nyitotta ki a szemeit. Rózsa Vitál volt előtte. Egy pillanatra biztonsággal teli öröm töltötte el. De hamar jött a düh.

-          Tanár úr kérem tisztelettel tessék engem békén hagyni. - Emlékezett még a verésre. Megint kapnom kell egy kis mórest az Úristen szolgájától?

-          Gremsperger, maga ütődött! A verésnél azért fogtam meg magát és tapasztottam be a száját, hogy ne tudjon nagyobb bajt csinálni. Hiszen ott sem fogta volna be a száját. Apját istenkáromló fia miatt talán kiközösítik minden hitközösségből. Hát kellett volna ez még a többi tetejébe?

János felnézett a jóságos tanárra. -  Ő ennyire vak volna? -

Szégyellte magát mélységesen. Nem mert tanára nézni. Csak dörmögött a bajsza alatt.

-          Köszönöm.

-          Na, ide figyeljen. – Kezdte Vitál- Tudtam én, hogy itt fog kikötni. A víz vonzza a csavargókat, meg a boldogtalanokat. Hála Istennek nem ölte magát vízbe a gyűlölete életben tartotta. Ez jó jel. Jöjjön, adok valami harapnivalót és kigondoljuk hogyan tovább.

A fiú úgy szégyellte magát, hogy csak pár méterrel lemaradva merte követni jótevőjét.

Rózsa Vitál magában mosolygott. Először gyűlölet azután szégyen, megbocsátás és hit. Ez a sorrend! A második lépcsőn volnánk!

 

V.

Hochstein Gyula ránézett a fiúra. Nézte jobbról nézte balról, mint aki valami barmot akar venni vagy csak arról kíván meggyőződni nem hoz-e a portéka valami bajt.

-          Építőmunkásnak elég gyatra vagy. Félsz –e a magasban?

-          Nem uram.

-          Elbírod –e a tested súlyát?

-          Testgyakorlás órán én voltam az első a kötélen – büszkélkedett János.

-          Behhhh…. – horkantott a szálas termetű ember. Ravasz képe komollyá vált. – Az nem elég!

Azzal megbökte a fiú mellkasát. János úgy érezte magát mintha a húspiacon lenne az oldalasok között. A bökéstől megtántorodott. Persze a friss hús láttán a munkások közül többen odagyűltek. Mikor János megtántorodott hangosan felröhögtek! Egy olasz odaordított:

-          Morto in piedi – ami annyit tesz olaszul, hogy megalszik a szájában a tej. Erre János felkapta a fejét és egyenesen jött a válasz az olasz szeme közibe. :

-          Tutto il piú forte colui che non rabbia, ma sorride! –ez annyit jelent olaszul, hogy mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.

Az olasznak menten megakadt az a csípős talján nyelve. 

Hochstein felhúzta a szemöldökét.

-          Te beszélsz nyelveket?

-          Igen- csapta fel a fejét János az előző győztes pillanattól megrészegülten.

-          Mit tudsz még?

-          Tudok németül, franciául, ógörögül, latinul és olaszul.

-          Mit keresel te itt? Ki fia vagy? - kérdezte gyanakodva Hochstein.

Erre János lehajtotta a fejét és csak annyit vakkantott röviden.

-          Nincs énnekem apám. Senki fia sem vagyok!

Hochstein még mindig nem értette furcsa volt ez. Az itteni munkások fiai a Duna innenső és túlsó oldalán nem beszéltek négy nyelven. Csak nem hagyta nyugodni és megkérdezte:

-          Törvény elől menekülsz? Mert ha igen és én ideveszlek akkor engem is nagy bajba sodorsz!

-          Nem vagyok rossz ember. De ne kérdezze már mert csak a fájdalmamat növeli. Itt vagyok dolgozni akarok kosztért és szállásért elvállalok bármit. Maga mondta ott a parton, ha kell keressem meg. Itt vagyok. – Tekintetében elszántság parázslott.

Ahogyan az építésvezető ránézett olyan áldatlan volt ez a gyerek. Lehajtott feje szégyenről árulkodott.

-          No, jól van – mondta. Hasznodat veszem. Sok a népség itt. Te leszel az én nyelvem. Írsz, beszélsz, ha kell. Fizetséged koszt és lakhatás. Holnap reggel itt várlak hatkor.

Kinyújtotta kezét János felé az belecsapott. Közben Istentiszteletre harangoztak. Minden hívő megindult saját felekezete felé lemosni a napi bűnök mocskát.

Csak János maradt ott a parton lehajtott fejjel, szégyentől piros füllel. Állt ott és közben nem is hallotta a nyár zsongását és nem látta a naplementében a Duna aranyát.

 

VI.

Esztergomban a rikkancsok megordibálták az őszt.  Két levélhullás közé jutott egy - egy ködös, rémisztő gyilkossági hír.

Pár héttel később rikoltották a fagyos emberes hónapok híreit. A csodahajszesz maradt, mellé kiváló kávéélményt ígért a lap. Emellett szánakozást ébresztő hírekkel nyitották meg a nagyérdemű szívét és pénztárcáját a hírek és a vásárlás irányába.

Jánosnak sok volt a fordítani valója. Építési tervek, mindennapos munka magyarázat. Sokat dolgozott, de élvezte az elfoglaltságot legalább addig sem marta lelkét az a pillanat, amikor apja kitagadta.

Ritka alkalmakkor meglátogatta Rózsa Vitált. Beszélgettek erről - arról. Ez alkalommal szóba került egy munkás, aki lázban halt meg pár napja. Családja részére a temetést költségeit kifizeti Cathry Szaléz nagyságos úr, meg ad némi életjáradékot az özvegynek.

-          Ma lesz a szentmise- mondta János

-          Elmegy?

-          Hochstein azt mondta tiszteletből el kell mennem meg szüksége van rám fordítani is. Én viszont úgy érzem, méltatlan vagyok belépni Isten házába.

-          Miért? – kérdezte Vitál

-          Mert nincsen bennem hit. Mivel el kell menni, ezért elmegyek.

A mise rendben lezajlott. Jánosnak Hochstein mellett kellett ülnie. A mise után az özvegyet együttérzésükről kellett biztosítaniuk és tudatni vele Cathry Szaléz úr felajánlását.

Az özvegy egy nyílt tekintetű fiatalasszony, barna haját megette a fekete kendő, amibe burkolta. Két gyermekkel ált ott. Az egyik még karonülő a másik pedig nyolc év körüli fiúcska lehetett. Miután mindenki elment Hochstein odabiccentett Jánosnak itt az idő. Hochstein beszélt János fordított. De közben csak az özvegy szemét nézte. Őzgida tekintete a sok sírástól kiszáradt, szemei csak meredtek ki a sápadt szemgödörből. A veszteség fájdalma Jánosban ismételten felszakadt.

-           Isten áldja meg! - János szívéből fordította ezt, mert ki segíthetne más ennek a szegény asszonynak, ha nem a Jóisten!

Ekkor a fiúcska felkiáltott:

-           Ich will den Herr Gott nicht mehr! Der nimmt immer jemanden mit! Nem akarom az Úristent! Mindig elvisz valakit!

Azzal dühödten rugdosta a padot. János belenézett a szemébe ott is az a súlyos árnyék volt, mint az ő házukon. És a harag grafitszürke sziklává dermedve.

Kezdett melege lenni, szája kiszáradt és menten ki kellett menjen a templom elé. Ott térdre esett a hóban a kereszttel szemben. Bánta a gőgöt, a dacot és az elfecsérelt időt, amit az apjával tölthetett volna. Akkor ott a hóban lemosta könnyekkel magáról az összes terhet, amit olyan aprólékos gonddal tett a lelkére az elmúlt hónapok alatt.

A megbocsátás lépcsőjén üldögélt ameddig Hochstein meg nem találta.

Itt vagyunk, a harmadik lépcsőn mondaná Rózsa Vitál.

 

VII.

A márciusi ifjak ünnepén át folyt az év és a munka tovább a pünkösdi királyságig. A híd kecsesen emelkedett a Duna fölé majdnem teljes valójában. Lent a pillérek kolosszusként állták a víz ostromát felül, pedig mint Kipling óriáskígyója nyújtózott Párkány felé zöld hídtest.

Rikkancsok nyárvégi híreket szórták, még a vízhang is nekik segített. Pattogott a hangjuk a vízen azután fennakadt a hídon. Fordult egyet és leesett a másik oldalon.

Fő hír az újság címlapon!

Esztergom fiai új városhíd köti össze Párkányt és Esztergomot! A híd fölszentelési ünnepsége szeptember 28. – án lesz. Továbbá a szentelési ünnepségre kapható Tokaji Cogcac. Kalapok férfi és női vásárlóknak az alkalomra gyári áron ajánlja Schuber Izidodor

 

VIII.

Hochstein Jánosért küldetett az egyik munkással.

János komm! Herr Cathry ist angekommen! János gyere! Cathry úr megérkezett!

A fiú úgy rohant mintha az élete múlna rajta. Hírtelen odatoppant Hochstein mellé. Összenéztek a mesterember bólintva nyugtázta megérkeztét.

Szorosan haladtak Cathry Szaléz mögött. Nagyon nagy tisztesség volt ez, hogy részt vehettek a szemlén. Ritka volt, hogy olyan ember, mint Hochstein építésvezetői munkakörbe kerülhetett. Magyar volt nem beszélt nyelvet, de a mesterségét és az emberek irányítását nagyon jól értette.

János nagy csodálattal nézte Cathry Szalézt. Ilyen férfit csak egyszer lát életében az ember. Méltóságos magas homloka tükrözte tudását érdeklődő szeme és mindent átható tekintete volt. Szinte érezte ennek a vashídnak a szívverését. Hóna alatt papírok. ruhája elegáns arcszőrzete a kor divatja szerint ápoltra nyírva. Bőrtalpú cipője kopogott, ahogyan haladtak. Éppen arról beszélt milyen méltóságteljes lesz a híd este mikor minden fénye égni fog. Olyan lesz, mintha száz szemmel vigyázná Párkányt és Esztergomot. Továbbá rendelkezett, hogy az ünnepségre mindent takarítsanak el állványzatokat szállítassák el. Ahogyan fordult tekintete éppen találkozott Jánoséval. Lába megbotlott egy földön hagyott kézi szerszámban. Papírjai szanaszét hullottak és ő a földön fekvő szerszám élező helyett két kéz biztonságába esett. János azonnal ugrott, ahogyan látta elesni a mestert. Egy pillanatig tartott csak, hogy felocsúdjanak. Cathry Szaléz lenézett bólogatással konstatálta, hogy a szerszám alig várta a találkozást a velejével.

Köszönöm szépen Önnek- nézett Jánosra.

Hochstein felé fordult

-          Ki ez a fiú? Termetéből ítélve biztosan nem építő munkás.

-          Ő az én segédem. Négy nyelven ír, olvas és fordít.

-          Mi a neve fiam?

-          Gremsperger János.

-          No, hálás vagyok tiszta szívemből Önnek azért, hogy pont ide vetette a sors és megmentette az életemet. Apja bizonyosan büszke Önre. Írni fogok neki levélben hálám jeléül. Az ünnepségen szeretnék kezet rázni vele.

János büszke volt, de ott bujkált benne a szomorúság is. Az ő apja nem jön el. Neki már nincsen apja.

 

IX. Szeptember 28. délelőtt

A híd felszentelésre megjelent minden nagy fontosságú ember. Közforgalomnak a tervek szerint Dániel közlekedésügyi miniszter adja majd át a hidat. A felszentelést Vaszary Kolos hercegprímás végzi majd díszes ruhában.

A hídépítőknek 11 óra előtt 10 perccel kellet a vámszedőház elé érni. János ideges volt sohasem volt még ekkora ünnepségen. Olyan büszkén állt ott, de mégis fájdalommal volt teli szíve. Édesanyja már nem láthatta apja meg nem volt többé kíváncsi őrá.

Ezen merengett miközben bemutatkoztak sorra a hídépítő felügyelet munkatársai az építési alvállalkozók képviselői és az államvasutak gépgyárának képviselője. A legvégén Cathry Szaléz kért pár szót.

Tisztelt Egybegyűltek!

Aligha van az ember életében olyan kimagasló pillant mint ez a mai! Mindannyiunk életét meg fogja változtatni ez a híd. Párkány és Esztergom között már nincs akadály, nemzetek, családok és kereskedelem olvadhat egybe. Kérem, Önök közül mindenki nézze meg a kezét! Akarom, hogy tudják ezek a kezek építették fel itt a jövőt! Ezek a kezek az egymáshoz vezető híd pillérei és a szabadság megteremtői! Köszönöm Önöknek!

A munkások tapsoltak füttyögtek mindenki a saját nyelvén egyszerre örült és közben sapkákat dobáltak az ég felé. Azok röpültek, mint megannyi angyal azután visszahullottak, hogy tovább szolgálják építőmunkás glóriaként gazdájukat.

Eközben Rózsa Vitál küzdötte át magát a tömegen egy fekete ruhás férfit maga előtt tolva. Igyekezve, hogy időben oda érjenek. Cathry Szaláz lelépett a szónoki helyről és odalépett Jánoshoz.

-          Na hol van a maga apja? Szeretnék vele kezet rázni.

János lehajtotta a fejét.

-          Nem jött el az én apám. Kitagadott engem, mert nem voltam érdemes az ő szeretetére.

Cathry Szaléz csak mosolygott. Ebben a pillanatban érkezett meg Rózsa Vitál és taszajtotta oda az idegent. János felnézett szégyenéből és megakadt a szeme az apján. A lélegzete állt el azon nyomban.

-          Édesapám – szakadt ki belőle a régen ki nem mondott szó.

Chatry szaléz mosolyogva oda fordult

-          Ez az Ön fia?

-          Ez- hebegte Gremsperger Ignácz könnyes szemmel.

-          Nos, akkor én szeretnék köszönetet mondani Önnek amiért az ország jövőjének szolgálatába adta. Mellesleg az életemet köszönhetem neki. Okos derék fiatalemberrel áldotta meg magát az Úristen. Az Ön fia bármikor a támogatásomat élvezi!

 Apja kezet fogott Cathry Szalézzal aki ezek után sietett tovább a hídavató ünnepségre.

Apja magához vonta az ünneplő tömeg közepette. És úgy ölelte, mint az a szülő aki visszakapja elveszett kincsét. Megviselt arcára kiült a megkönnyebbülés. Az öröm könnyei elmosták a két szakadékot a szája széléről és a gödröket a szeme alól. János végre visszamászott az Úristen kegyelmébe. Tudta az utat és hitte, hogy erre többé nem lesz szükség. Miután az örömük lecsillapodott oda fordult Rózsa Vitálhoz.

-          - De tanár úr miért nem szólt merre vegyem az irányt?

-          Azért mert mindenki csak maga dönti el, hogy hány lépcsőt jár meg a hitéig. Te megjártad mind a négyet. Most vagyunk a negyedik lépcsőn, jó helyen! Ott ahol az egymásba, magunkba és az Úristenbe vetett hit van. Egyébiránt is túl fiatal vagy még barátom, folyton előre rohantál üldözni Istent. Közben nem vetted észre, hogy végig melletted van és fogja a kezed!

Last modified on Monday, 14 November 2016 17:35
FaLang translation system by Faboba