Tolvaj Zoltán: Fantomiker című verseskötetének bemutatója

2017. FEBRUÁR 14. KEDD 18:00
_________________________________________________________________________

"Lesz új Gagarinunk, meglásd,
régi-örök kiscsillagunk fantomikre,
akit nem hívtak haza macskafejû égiek
(a porladó istenek fölé emelt piramis
csak egy szakadt, keletnémet sátor).
Kell mellé érzelmi bádogosmunka,
ha riadtan bámul ránk a türkizkék
lavórból, különben a félretervezett
erkély peremére csúszik, és rózsaszín
záróizma ijedtében a sorsunkon
barna pecsétnyomot hagy."

A beszélgetés résztvevői:
Tolvaj Zoltán (a kötet szerzője)
Balajthy Ágnes és Borsik Miklós (a JAK-füzetek sorozatszerkesztői)
Magolcsay Nagy Gábor (költő)

Helyszín: Reanimatio Ház - Esztergom, Pázmány Péter utca 6. (a Kaleidoszkóp Házzal szemben)

Tolvaj Zoltán (1978). Költő, műfordító. Első két kötete a Parnasszusnál jelent meg (A medve lépései, 2001; Törésteszt, 2007) Orbán Ottó és Marno János ajánlásával. Harmadik verseskötete tavaly jelent meg a József Attila Kör gondozásában (Fantomiker, 2016). Három regényfordítását a Magvető, a Libri és az Ulpius Ház adta ki. 2003-ban Parnasszus díjban részesült, majd 2010-ben megkapta a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat. 2002-től 2007-ig a DOKK irodalmi kikötő szerkesztője és kritikusa volt, 2006-tól tagja a már feloszlott Előszezon csoportnak. Idén januártól tagja a Független Mentorhálózatnak, amely az állami irodalmi támogatások fair elosztásának javára és az alkotói fejlődés esélyegyenlőségének megteremtése érdekében alakult polgári mozgalom. Erdőkerülők c. novelláskötete előkészületben.

A helyszínen a kötet kedvezménnyel megvásárolható.
A belépés ingyenes!

Esemény: https://www.facebook.com/events/220926025034906/

FaLang translation system by Faboba