H. Kúthy Emőke: MegTESTesülés (Vers)

I.

Hasadás – robajlás:

húsolódó hegyek

töretve hevernek.

 

Nyikorgás – csattogás:

csak holt töltőanyag

a csupasz kopasz kupac.

 

Ahány darabkája,

annyit vall világa:

fényes kicsi háta,

sima tapintása,

kerek keménysége.

 

Küzdelmeit őrzi

minden új taréja,

széppé szelídíti

                kavicsok karéja.

 

II.

Itt kinyújtott kéz csak: egymaga semmiség,

izmokat mihaszna             járat üres malom.

A túlsó part felől               puszta idegenség,

folyam szétválasztón  hömpölyög  hatalom.

 

   

                                                                                                Az át és az innen,             külön-különségben,

      maga a merő más,              maga a kész távol.

   Egyszercsak dolgos váll  lett botor, lett bátor.

      Ott szemben is egy kéz: várt nyílt észrevétlen.

  

 

Volt még csak a R E M ÉNY, hiányon átrepít.

      Majd H I T, hogy a béke csöndben megjelenik.

Szétzúzni se lehet:             kétkarú SZERETET.          

 

 

Kőpillérre teszik

Vasba szegecselik

Ívekbe feszülhet!

 


III.

Csak kő:

                útszélen heverő – szétdarabolt erő.

Csak kő:

                belül ereződő – tétován elfekvő…

Csak kő:

                kerékvető, járdaszegő!

 

IV.

Láz az egészégért,

küzd kín az épségért.

Kór a védettségre,

harc vágyik békére.

 

Pörben, sérelmekben,

hegeink mécslenek,

Válasz magányunkra:

Lettünk közös sorsra.

 

Szomszéd lenne már barát,

barát lesz a küzdőtárs,

nagycsaládba testesülve.

 

És felnyílhat régi zsalu,

Épül ház majd százablakú,

Testvérnépek szép földjére!

 

Nagymaros 2016. VIII. 28.

 

FaLang translation system by Faboba