Fényklub 1. vetítés - Ibrahim úr és a Korán virágai

2018. JANUÁR 11. CSÜTÖRTÖK 18:00
_________________________________________________________________________

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kaleidoszkóp Házban a téli Fényklub első vetítésére. A film előtt Takács Krisztina, a párkányi Ady Endre Alapiskola magyar-szlovák szakos tanára, könyvbemutatóink szakmai olvasója vezeti fel az általa választott filmet:

Ibrahim úr és a Korán virágai
(feliratos, francia-török filmdráma, 94 perc, 2003)
A 13 éves Momo (Pierre Boulanger) szomorú sorsú párizsi zsidó kisfiú. Anyja régen elhagyta, és aztán az apja is odébbáll. Kiszolgáltatott, egyedül érzi magát, s csak a Kék utca prostituáltjai nyújtanak neki némi vigaszt. Egy igaz barátja mégis akad, Monsieur Ibrahim (Omar Sharif), az öreg muzulmán fűszeres, aki még azt is elnézi neki, hogy olykor lop a boltjából. Miközben Monsieur Ibrahim kevés szóval, csendes bölcsességgel az életre tanítja Momót, gondoskodó figyelme megváltoztatja a fiú életét. S mivel mindent, amit adunk vissza is kapjuk, Ibrahim élete is megváltozik a Momótól kapott szeretettől.
(forrás: port.hu)

A Fényklubról:
A Kaleidoszkóp Ház egy a városban egyedülálló art bisztró, ahol már hét éve mindig egyszerre több művészeti ágazat képviselteti magát. Itt, Esztergomban nálunk találkozik többek között a zene, az irodalom a képző- és iparművészet a gasztronómiával és a filmmel is. Az intézményt üzemeltető Eurohíd Alapítvány csapata januárban indítja harmadik tematikus filmklubját.
A vetítéssorozat hiánypótló szerepet tölt be a város életében, ahol hosszú évek óta nincs már mozi. Most tervezett projektünket a közösségépítés szándéka motiválja. A 2018 januárjában kezdődő "Fényklub" célja, hogy az ünnepeket követő és a derűs tavaszt megelőző három sötét, hideg hónapban menedéket nyújtson a szürke, borongós télben az esztergomiak (és környékbeliek) életkedvének. A meghívott előadók egy-egy általuk választott, "családi" kategóriás, széles körben befogadható filmet mutatják be a vetítések előtt.

A részvétel ingyenes!

A rendezvénysorozatot az NKA támogatja.

FaLang translation system by Faboba