Zefiroth koncert @ Kaleidoszkóp Ház

2021. JÚLIUS 24. SZOMBAT 21:00
_________________________________________________________________

Sok szeretettel várunk 2021. július 24-én szombaton a Kaleidoszkóp Házba, a Zefiroth zenekar koncertjére.
A szefárd zene az útonlét zenéje, hiszen a spanyol inkvizíció elől menekülő, az Ibériai-félszigetet elhagyni kényszerülő zsidók e dalokba, mint egy kabát rejtett zsebeibe pakolgatták egykori hazájuk emlékeit, személyes történeteiket, a száműzetés keserű élményét és a túlélés bizonyosságát. De ott van ezekben a zsebekben sok olyan kincs is, ami útjuk során akadt kezük ügyébe: Észak-Afrika, Délkelet-Európa és Kisázsia dallamainak elemei. E sokszínű zenei kultúra pedig azt is megengedi, hogy előadói saját zenei tapasztalataikat is beleszőjék, ahogy a Zefiroth szefárd zenei trió is teszi, amikor rendhagyó hangszerelésben tolmácsolja a spanyol, zsidó, török, mór zenéből született dalokat. A trió tagjai – Tóth Bernát Réka (ének, pengetős hangszerek), Vázsonyi János (altklarinét, furulya), és ezúttal a zenei sokoldalúságáról híres Móser Ádám harmonikaművész.
 
A program látogatása ingyenes!
 
A program a Kaleidoszkóp Ház Művészeti és kulturális nevelés az ifjúság interaktivitásával” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01339 számú projektjének keretében valósul meg.
Helyszín: 2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 7.
 
 
FaLang translation system by Faboba