Bordó Sárkány @ Kaleidoszkóp Ház

2023. MÁJUS 06. SZOMBAT 20:00
______________________________________________________________

A Bordó Sárkány, saját meghatározása szerint „középkori világzenét” játszik. Az autentikus, magyar és európai középkori dalokat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány dalok a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak meg. Az együttes, megalakulásától számítva 15 országban adott koncertet. A nemzetközi színtéren bemutatta műsorát többek közt Norvégiában, Észtországban, Franciaországban,
Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban és Németországban is. A zenekar, a Balassi Intézetek közül a Római, a Bukaresti és a Tallinni Magyar Intézetben, valamint a Varsói Magyar Intézet szervezésében adott nagy sikerű koncertet.

A zenekarnak eddig 4 nagylemeze jelent meg; 2010-ben „Világfa”, 2013-ban „Óperencia”, 2018-ban "A Lány és a Sárkány" 2021-ben pedig a "XX. századi krónikás”.
 
A zenekar tagjai:
  • Dickmann Roland: középkori duda, középkori síp, moldvai furulya, ír furulya, barokk furulya, ütőhangszerek, lantgitár, ének
  • Fábi János: hegedű, középkori duda, középkori síp, ének
  • Kiss Ernő: mandocello, cister
  • Szlama László: koboz, citera, középkori síp, ének
  • Szőke Miklós: dobok, ütőhangszerek 
A koncertre a belépés: 1000 Ft
 
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program támogatásával valósulhat meg.

 

Last modified on Tuesday, 09 May 2023 09:16
FaLang translation system by Faboba