"Schweigen_Hallgatás" kiállítás

2014. OKTÓBER 23. CSÜTÖRTÖK 19.00 / RONDELLA GALÉRIA

[Schweigen_Hallgatás / Die Explosion des Schweigens in Esztergom]

Schweigen, azaz Hallgatás a neve annak a szobrászati installációs munkának, amely a Durchbruch/Áttörés (Peng) német csoport jóvoltából jön létre, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában.

A művészeti ötletet 2013 őszén a Bazilikához vezető út látványa adta, amely a vár belső udvarától a várig tart. Az út mellett, két oldalon elhelyezett harangok szolgáltak alapul az interpretációhoz. A gerendákon felállított harangokat egyiptomi múmiákhoz hasonlatosan, műanyag fóliával vonják be a művészek. A látogatókat különböző méretű, szintén becsomagolt kövek fogják kísérni az út mentén, a kör alakú kiállítótérbe.
A terembe érve sötétség fogadja majd a látogatót, ahol halkan liturgikus szövegek foszlányai hallatszanak, melyek egyre erősödnek. Az első hang/zenei réteget politikai szövegek kezdik részleteiben befedni, majd reklámüzenetek ismétlődnek a harmadik zenei síkon. Az így kapott hangkáosz felduzzad, majd átmegy állati bőgésbe, sírásba. A hangzavar kakofóniában és fényzivatarban végződik. A folyamat ciklikusan ismétlődik.

A csoport Hallgatás című munkája az ellentétekkel foglalkozik: csend és zaj, nyugalom és dinamika, rend és káosz, önzés-egoizmus és közszellem-közérdek. Ezeket az ellentéteket írják körül és formázzák meg az installációban. A munka első részében a csend a veszteséget és a negatív hatásokat szimbolizálja, mely a közösségre és társadalomra bomlasztó hatással van. A második részben a „nemhallgatás” potenciálja, az eszközként használt beszéd, az önző és egoista célokért küzdő manipuláció kap teret.

A XIX. Esztergomi Fotóbiennálé után október 23-án nyílik újabb kiállításunk [Schweigen_Hallgatás / Die Explosion des Schweigens in Esztergom] címmel  a mainzi Pengland koprodukciójában. A fény, hang, objekt installáció az '56-os forradalom eseményeire reagál.

Kiállítók: Martin 'Herb' Becker, Thomas Reimann, Thomas Richartz, Conrad Schuster, Suhajda Aladár Zoltán

Dokumentáció: Deniz Bazan

Megnyitja: Mészáros Zsolt

Ajánlóként csemegézhettek a Pengland honlapján található a csoport előző projektjeinek fotóiból, a hasonló technikákkal készülő afterparty pedig a Házban lesz után.

http://www.pengland.de/tag/tonzimmer/

 

Last modified on Sunday, 19 October 2014 19:28
FaLang translation system by Faboba