2014. NOVEMBER 28. PÉNTEK 19.00
SZUNYOG JÚLIA kiállítása
A kiállítást megnyitja: Menasági Péter, szobrász
http://www.kaleidoszkophaz.hu/index.php/hu/
Közreműködik a barlang színpadán NASH
https://www.facebook.com/nashwacuumairs?ref=hl
"Szunyog Júlia a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Szakának negyedéves hallgatója. A fiatal művésznövendék egyéni kiállításán olyan szobrokat láthatunk, amelyeket versek ihlettek, illetve amelyek szellemi-lelki alakulásának, belső változásainak térbeli kivetüléseként születtek meg. Zömében olyan munkamódszerrel készülnek művei, amelyek szobrászatban való alkalmazásával nem tagadja meg női mivoltát sem: sző, fon, varr, tollat foszt. A Duna túloldaláról érkező művész most egy kis kamara kiállítás keretében tárja elénk az elmúlt néhány évben készült munkáit.
Ajánlom figyelmükbe, figyelmetekbe!"
Menasági Péter szobrászművész, egyetemi adjunktus
"Rimaszombatban születtem 1991 március 30.-án. Gyerekkorom egy kisvárosban, Királyhelmecen töltöttem. Szerencsére nem kellett egykeként felnőnöm, a nagy és okos és ügyes bátyámnak hála. Később a mai ,,trend"-hez hűen az én szüleim is elváltak. Elég sok szakkörre jártam kiskoromban a helyi művészeti iskolába. A zongora lekopott, a színművészetet is elhagytam, a táncot csak később (vagy talán soha), de a rajz és kézművesség megmaradt. Még az első élményeim, azok édesanyám rajzai pici gyerek koromból. Nem voltak nagy képzőművészeti remekek, de emlékszem mennyire tetszettek. És mi másról is szólna?! Az a kedvesség és szeretet, ami egy anyából fakad, bennem valahol ott akkor teremtett kapcsolatot a művészet érzékenységével. Amióta eszemet tudom állandóan müttyögök – gyöngyöt fűzök, makramézok, varrok, lakást díszítek, ékszereket készítek, szövök, festek , kerámiázok, gyógynövényeket gyűjtök és nagyon szívesen sütök-főzök.
A középiskolát Kassán végeztem, a Márai Sándor gimnázium frissen alapított képzőművészeti osztályában. Aminek létrejötte a volt mesterem, Fecsó Szilárd festőmüvész nyolc éves harcának köszönhető. Nélküle biztosan nem lennék itt most az egyetemen. Ő ismerte fel a plasztikai érzékem és javasolta a szobrászatot. Már ott Kassán is tapasztaltam, de inkább itt Pesten láttam meg mennyire más mozgatja a vidéki művészeket, mint a nagyvárosiakat. Teljesen más környezetben, abszlút különböző ingergazdagságban felnőtt, más-más tapasztalatokkal bírt emberek. Tehát az egész életről való elképzelés eltérő érzeteken alapul. Az én munkáim maradéktalanul természet-közeliek. Annak az esszenciája amiben felnőttem kulcsfotosságú. Az egész életemben releváns , hogy természetes, őszinte dolgokkal és emberekkel legyek körülvéve. Az én kis létemnek megfelelője a művészetem. Abban az ösztönösségben készülnek amiben létezek. Az alkotásaim által beszélgetek másokkal. Fontos hogy szavak nélkül, mert bennem valahol ez egy olyan szférán mozog, hogy történt, ha beszélnem kellett róluk elsírtam magam. Olyan mértékű lelki megtisztulás, mintha egy jógi tisztogatna meg éppen a sok szennytől. Egy olyan hely ahol csak annyira vagy tudatos, mint meditáció közben. A szobrászat az a hely ahová pacsizni járok önmagammal. Itt nincs semmi kényszeres. Ahol az a legszebb ,hogy magam adhatom és eközben a végeredmény szubjektivitása teret biztosít a nézővel való pszichikai találkozásra.
Ahogyan Körösfői-Kreisch Aladár mondta: „A művészet maga az élet! A művészetet ne csak emberi alkotásokban, hanem az egész életben keressük és így fogjuk megtalálni életünk harmóniáját és szépségét.”
