2018. MÁJUS 25. PÉNTEK 18:00
_________________________________________________________________________
Bali, az Istenek szigete
Eifert János és Olasz Ági fotókiállítása
Rondella Galéria, Esztergom, 2018. május 25. - 2018. június 10.
Megnyitó: 2018. május 25., 18:00 óra
„Indonézia a világ legnagyobb szigetországa, több mint 18 000 sziget alkotja, melyek közül kb. 6000 szigeten élnek emberek. Bali – utazásom célpontja - az egyik sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének.
2016. júliusában – a DonorArt szervezésében és Mario Blanco (BaliDali), Indonézia leghíresebb fotóművészének és festőművészének közreműködésével - fotótúrát vezettem Balin, melynek során csapatommal – köztük Olasz Ági - megtapasztalhattuk a gazdag növény- és állatvilágot, az érintetlen tengerpartokat, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel teli nyüzsgő mindennapokat. A Jatih Luwih zöldellő rizsteraszaitól a Tanah Lot tengerparti templomon keresztül a Kintamani-Batur vulkánt tükröző tavakig, vagy az Ubud melletti majomerdőtől a Goa Lawah denevértemplomig, az ünnepek és játékok, szertartások kisebb-nagyobb helyszínéig számtalan felvételen örökítettük meg. Jegyzeteimben gyarapodtak a földrajzi nevek, helymegjelölések - Balangan Beach, La Joya bungalow, Jimbaran halpiac, Nusa Dua (2 sziget), Beduguli botanikuskert, Tamblingan Tó, Munduk vízesés, Penglipuran, Bingin, Kuta, Uluwatu, Tegallalangi, Sanur – amelyek mögött arcok, találkozások, rácsodálkozások rejlenek. Megannyi fotótéma, az SD-kártyák sorra teltek meg, esténként – vagy inkább éjszakánként – le kellett töltenünk a winchesterre, hogy másnap hajnalban újrakezdhessünk fényképezni. Nem ritkán hajnali két-három órakor indultunk, hogy egy-egy tájat még napkeltekor fényképezhessünk. Nemcsak a tájak, hanem az emberek, legfőképpen a balinéz spiritualitás érdekelt bennünket. Megtapasztalhattuk, hogy Bali lakói mennyire kedvelik a zenét, a költészetet, a táncot és a különböző népünnepélyeket. Különleges tehetséget mutatnak a művészet és a kézművesség iránt; szenvedélyesen rajonganak a fogadással párosuló játékokért, különösen a kakasviadalokért lelkesednek. A jellegzetes bali zenekar, a gamelán különböző ütőhangszerekből, kéthúros hegedűből és fuvolából áll. Minden faluban működik gamelán-klub. A sziget életének szerves része a színpadi játék, különösen a táncjáték, amely vallási célokat, varázslást szolgál, vagy pantomimszerűen egy történetet adnak elő. A bali kézművesek nagy művészi gonddal formálják meg szobraikat, ezüsttárgyaikat, fa- és csontfaragványaikat, akárcsak azokat az állat formájú fakoporsókat is, amelyekben a halottakat az elhamvasztás színhelyére szállítják.
Balit az Istenek szigetének is nevezik, mégpedig a több ezer kisebb és nagyobb szentély és templom miatt. Szinte minden utcasarkon található egy-egy templom, szentélyből vagy házi oltárból pedig nemcsak a házak hátsó udvarain, tereken, útkereszteződésekben, hanem még a rizsföldeken, a dzsungelekben, a vulkánok krátereiben, a tengerből kiemelkedő sziklákon is találni ezerszámra. A hárommilliós szigeten a vallás és a mindennapi élet igencsak összefonódott. Sok a muszlim és a buddhista, de legnagyobb számban a balinéz-hinduk élnek. Vallásukban sajátosan keveredik az indiai eredetű hindu, és egy adag ősi animizmus, azaz a természet Istenként való tisztelete. Korábbi beszámolómban már említettem, hogy itt az emberek szeretik az ünnepeket, amelyek egyben az isteneknek áldozó rítusokat is jelenti. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak.
Ubud, a művészetek és a mesterségek központja, - valamikor gyógynövényeiről és természetgyógyászairól ismert település - a rizsföldekkel ölelt és hegyi patakokkal szabdalt sziget közepén futó hegyvonulat lábánál, Mastól néhány kilométerre terül el. A XIX. század végén a gianyari uralkodó Sukawati ksatrija nemeseinek adományozta a területet, akik magukkal hozták korábbi művészeti hagyományaikat, és meghívták a legnevesebb kőszobrászokat, fafaragókat, festő- és előadóművészeket a távoli királyságokból. A falu így lett a szigetről összesereglett mesterek alkotótábora, majd a XX. század első harmadában az Európából és Amerikából érkező művészekkel együtt virágzó művészeti központ. Gianyar királysága a hollandok bevonulásakor az öngyilkos puputan helyett a passzív ellenállást választotta, és okosan politizált, így a gyarmatosítók még az infrastruktúra kiépítéséhez is hozzájárultak. Utak, hidak, iskolák épültek a holland kormány pénzéből, ami segítette, hogy a kulturális élet tovább virágozzék. Cokorda Gede Sukawati, mint a batáviai Volksraad (Néptanács) tagja, és az európai művészetek iránt érdeklődő műkedvelő arra bíztatta a nyugati művészeket, hogy telepedjenek le a városban, és adják át tudásukat a már ott letelepedett művészeknek. 1925-ben jelent meg a holland zenekutató, Jaap Kunst könyve Bali zenéje címmel, illetve a korábban orvosként tevékenykedő Gregor Krause Baliról készített fotóalbuma, melyek újabb késztetést jelentettek az „Istenek szigetén” való alkotó tevékenységhez. Jöttek hát Balira a képzőművészek, táncosok, írók, és velük együtt az első turistacsoportok. A nyugati művészkolónia - Walter Spies vezetésével – szinte forradalmi változásokra ösztönözte az addig csak a klasszikus wayang stílust követő művészeket, táncosokat és a dramatikus játékok előadóit. 1936-ban a helyi művészek legjobbjaiból megalakult a Pita Maha társaság. Walter Spies és a koreográfus Katharane megalkották a kecsakot, majd Colin McPhee és a peliatani Anak Agun Gede Mandera közreműködésével új zenei elemeket alkotott. Újabb könyvek jelentek meg – Tánc és dráma Balin, Egy ház Balin, Bali szigete – amelyek egyre többet tártak fel a sziget művészetéről. A második világháborúval elmaradtak a turisták, majd megjelentek a japán megszállók. A balinéz művészet és a Pita Maha mozgalom túlélte a világégést, és a művészet új lendületet kapott. Rudolf Bonnet és Cocorda Gede Agung Sukawati herceg 1953-ban megalapította a Lukisan Múzeumot, és lassan az új művésznemzedék külföldi tagjai – köztük a holland Arie Smit és Han Suel - is megérkeztek. Snel és a később érkező Antonio Blanco Ubud nyugati felén telepedtek le feleségeikkel, és rengeteg ihletett merítettek festményeikhez a falu életéből. A fejlődést nemcsak változás, hanem a turizmus is élteti. Az egykoron apró falu körül egyre több kézműves műhely és galéria nőtt ki, míg Ubud lassan összeolvadt a többi apró szomszéddal (Campuan, Penestanan, Peliatan, Pengosekan). A közeli kézművesfalvak (Batubulan, Celuk, Sukawati, Batuan és Mas), ha közigazgatásilag nem is, de művészeti és szellemi értelemben kapcsolódnak a balinéz kultúra központjának kikiáltott Ubud köréhez.
Szük Norbert festőművész - Bali nagy szerelmese - aki itt találta meg a boldogulását, így beszél a városról: „Ubud városában kilométereken át kígyóznak a művészetek és mesterségek utcái: Itt tetten érhető a helyi balinéz művészet és az ott alkotók jellegzetes festészete, szobrászata (fa, fém, kő), ezüstművessége, batik, textil, kerámia, üveg, bambusz művészete. Rengeteg külföldi művész él ott, és számtalan múzeum és galéria várja a látogatókat, számtalan modern művészeti alkotást láthatunk, amerre csak nézünk. Izgalmas táncelőadások, zene, árnyjáték (wayang) kápráztatják el a látogatót, a szépségipar és a szállodaipar is mindenhol jelen van és számos exkluzív lehetőséget kínálnak. A hotelek, masszázs szalonok, izgalmas helyi és nemzetközi éttermek, szórakozóhelyek, kávézók, plázák, strandok, úszómedencék, csúszdaparkok, hüllő-pillangó- madár-elefánt parkok, állatkert, szafari, rafting, búvárhelyek, szörfhelyek, gyógyfürdők, meseszerű vízesések. És persze jógatanfolyamok, kakasviadalok, táncelőadások, rituális szertartások, ejtőernyőzés, delfin show, vulkán–rizsterasz túrák, biciklitúrák, szabad szellemű művészek, mosolygó barátságos balinézek és örökös napsütés. Ubud város művészeti palettája lenyűgöző, szinte az egész város alkot, több százezer helyi és nemzetközi művész él és dolgozik ott, rengetegen találták meg a boldogulásukat, mint ahogy én is.”
A kőszobrászat terén a hinduizmus és buddhizmus kőfaragói alkották a legmaradandóbb emlékeket, csakúgy, mint a fafaragások esetében. Többek között Ubud, Batubulán és Mas kőfaragóműhelyeiben készülnek a balinéz templomok bejáratait és a hídfőket védelmező őrzőszellemek, vagy az útkereszteződéseket vigyázó mitológiai teremtmények szobrai, és az egyre népszerűbb Buddha-ábrázolások is.
Az Ubudba tartó út mentén található Celuk az ezüst- és aranyművesek paradicsoma. A faluban szinte minden család udvara egyben ötvösműhely is, ahonnan szebbnél-szebb ékszerek kerülnek ki. A fafaragás és a wayangkulit előadások eleinte a bráhminok privilégiumai voltak, s csupán templomi és udvari szertartások kiegészítőiként szerepeltek. A papok azonban átadták a tudást néhány falubeli tanítványnak, s a mesterség apáról-fiúra szállt. Már az 1930-as években új irányzatok jelentek meg a balinéz faszobrászatban, később pedig a realisztikus, absztrakt és gyökérmunkák is tért hódítottak. A faszobrászat az asztalos munkával összekapcsolódva a funkcionális- és szertartáshoz kapcsolódó tárgyak, bútorok, kapuk, stb. készítése az iparművészet szintjén történik.
Indonéziában évszázadok óta ismerik a batikolást, Jáva és Bali legrégebbi tradicionális művészeteinek egyikét, amelyet akár átmenetnek is tekinthetünk a kézművesség és a festészet között. A batik a textilfestés különleges formája, ahol a motívum a viaszos rezerválási vagy negatív festési eljárás során születik meg.
A XX. századi indonéz festészet legkedveltebb alkotásai a különböző képtárakban, galériákban és múzeumokban fellelhető balinéz tusrajzok, akvarellek és olajfestmények, melyek három nagy művészeti kategóriája: az ősi klasszikus iskola, a virágkort elhozó modern iskola, valamint a fiatal művészek iskolája.
A tánc és a zene fontos társadalmi jelenség, élő és eleven tradíció, egyetlen fontos vallási ceremónia sem lehet teljes nélküle – elválaszthatatlanul összeforrt a vallási élettel. Az ősök szellemének, isteneknek vagy az ártó erőknek, démonoknak bemutatott felajánlás (a naponta többször bemutatott étel-, füstölő-, virágáldozaton kívül) sokszor zene, árnyjáték vagy tánc formáját ölti. Ilyen formájában a tánc „kapocs”: funkciója a látható és láthatatlan világ, örökkévalóság és múlandóság, élők és a holtak közti kommunikáció, kontinuitás megteremtése. A szükséges harmóniát tükrözi mikro- és makrokozmosz közt, az emberi világ és az univerzum közt. Ubudban és környékén számtalan tánciskola működik, ahol a balinéz táncok különböző típusait tanulják és gyakorolják. A Barong, Rangda és Wali rituális táncok. A Baris Gede csoportos harci tánc, a Sang Hyang Dedari-t akkor adják elő, ha áldást vagy engesztelést kérnek az istenektől. A Pendet egy kevésbé szakrális variánsa, a Panyembrama – a turisták számára könnyen megközelíthető.
Az építészet a Bali szigetére jellemző kelet-jávai hindu templomépítészet és a polinéziai építészet keverékének egy sajátos változatát alakította ki. A pavilonépítészet itt is meghatározó a szentélyek kiképzésénél, a kőfalakkal körülvett templomudvarokat pedig a kettéhasított kapuk, illetve a fahánccsal fedett, emeletes tornyok, a meruk teszik egyedivé. Általában a falu főútjainak kereszteződésénél, a falutemplom közelében áll még egy fontos pavilon, a 12 oszlopos balé gede, a közösségi események központja, de itt terül el a másik fontos "szociális gyűjtőhely", a piac (pasar) is. A nagyobb falvakban és városokban az uralkodói kasztba tartozó, vezető ksatrija család palotáját, a szintén pavilonokból álló purit is megtaláljuk a központban. Építészeti és művészeti értékeit tekintve a Pur Saren palota, Pura Pamerajaan Sari Cokorda Agung, a Blanco Reneszánsz Múzeum, Puri Likisan Múzeum, Pura Pusch, Gunung Kawi (sziklatemplomok) és más közeli és környéki nevezetességek kihagyhatatlanok.” (Eifert János)
Fotó: Olasz Ágnes - Hajnali szertartás
