Eurohíd Alapítvány: Esztergom pályázat 2019.


PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ - 2019. OKTÓBER 31.
_________________________________________________________________________

2019-ben hatodik alkalommal hirdeti meg az Eurohíd Alapítvány szokásos összművészeti pályázatát, melynek idei témája Esztergom. A pályázat középpontjában idén városunk áll, a téma tágabb teret ad a művészek elképzelésének. A város polgárainak életét, az itt élő és alkotó művészek világlátását egyaránt befolyásolja ez a város történelmi hangulatával, emlékeivel, jelenével együtt. Kérjük, készítsenek pályaműveket Esztergom városának ihletésében!

A 2019-es év október 31-ig leadandó összművészeti pályázatra várunk olyan kortárs értelmezésben készült műveket, melyek jól tükrözik Esztergom városának történelmi jelentőségét, szerepét. A pályázaton való részvételre minden művészeti ág képviselőjét szeretettel bíztatjuk. A képzőművészeti alkotások mellett, az irodalmi-, zenei- vagy mozgóképes anyagoknak, performanszoknak is megjelenést tudunk biztosítani. A 2017-ben alapított Kaleidoszkóp Díj a legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotás díjazza majd, az 50.000 Ft-os művészeti támogatás mellett.

A tavalyi, Szent István pályázatunkra beérkezett művek alkotói közül, két első helyezett között osztotta meg a díjat a bíráló bizottság. Továbbgondolható, sokat sejtető alkotások nyertek, melyekben megjelenik a múlt, mégis a jelenben képviselik Szent István korának szellemiségét, országalapító gondolatainak továbbélését. Utalnak Szent István személyére, nem használnak sablonokat, egyszerűek, ugyanakkor bonyolult gondolati sémákra építkeznek. Homolya Gábor: Korona című alkotása és Fock Máté: Ereklye című installációja nyerte a díjakat. A zsűri tagjai Balla András fotóművész, Giricz Máté festőművész, Paál Anikó irodalomtanár és Orbán Gábor orgona- és gitárművész voltak.

A leadási határidő 2019. október 31., 24:00 óra. A zsűri által a legjobbnak talált alkotás tehát a művészeti alapból pénzjutalomban részesül és megkapja a 2019-es Kaleidoszkóp Díjat is. A szakmai zsűri által kiválogatott, arra érdemes alkotásokból kiállítást rendezünk novemberben a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában.

FIGYELEM! Késve, túl korán vagy adatlap nélkül/hiányos adatlappal érkező alkotásokat nem fogadunk el! Kérjük, a második oldalt is töltse ki, aláírásával lássa el!

Pályázatot nem áll módunkban visszapostázni, csak személyesen vehetők át a kiállítás után, a Rondella Galériában!

 

Pályaművek ladása személyesen:

MNM Vármúzeum Rondella Galéria - Esztergom, Szent István tér 1.

(11:00-16:00, hétfő kivételével) október 4. és október 27. között.

 

Pályaművek leadása postán vagy futárral, október 1-31. között:

Solva Glass Kft. - 2509 Esztergom, Nyitrai u. 58.

Kérjük a csomagra ráírni: Eurohíd Alapítvány pályázata

 

Pályaművek leadása e-mail-ben: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Rövidebb írásos pályaművek, leadására van lehetőség, maximum 15 A4-es oldalig. Zenei- illetve videóanyagok szintén leadhatók e-mailben.

 

További felvilágosítás kérhető:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

+36-30-852-62-89 (Mécses Éva Hilda, művészeti vezető)

 

(A hirdetésben szereplő fotót Adorján Attila készítette.)

 

Az adatlap innen letölthető, melyet kérünk a pályázathoz csatolni!

Utoljára frissítve: 2019. október 11., péntek 07:56
FaLang translation system by Faboba